Blog

Desszert | Dekor

  • ápr012022

    Triplacsokis mousse torta

    Nincs hozzászólás

    A március egy ünneplős hónap volt nálunk, a fő kérdés pedig most is az volt, mint mindig: hogy milyen torta legyen. Az én szempontjaim: egyszerű és olyan, ami gyorsan megvan, de persze finom is legyen. A srácok szempontjai kicsit lényegre törőbbek: túrós vagy csokis, eperrel és/vagy málnával. Mivel a túrós szekciót kilőttük nemrég, ezért a csokisra esett a választás. Úgy voltam vele, hogy akkor pedig már szóljon nagyot, nesze nektek egy triplacsokis torta. Mivel sütni nem kell, csak hűteni és a három réteg ugyanúgy készül el, ezért én egyszerűnek mondanám. Már csak azért is, mert ismét besegített a Kenwood kMix-em: habot vert amikor kellett, és a daráló kiegészítőjének köszönhetően a kekszet is pillanatok alatt lemorzsolta nekem. A másik szempontom a tortánál a gyorsaság volt, erre azt mondanám, hogy egy nappal az ünneplés előtt készítsétek el: igazából gyorsan meglenne, de mivel attól lesz szép rétegelt, hogy alaposan kihűtjük a szinteket, ezért ezt nem szabad lespórolni. A tetejét kakaóporral szórtam meg, de a tálalásnál kapott a torta sok gyümölcsöt is maga mellé és hát ahogy volt el is fogyott. Ha gépben gondolkodtok, akkor pedig még az idei évben is él a @kenwood_magyarország által biztosított kuponom a www.marketworld.hu weboldalon a “Bernuskaa10E” kóddal! Aki pedig elkészíti, az nyugodtan küldjön róla képet, véleményt, még a hétvégébe belefér!

    Hozzávalók

    230 g oreo keksz
    80 g olvasztott vaj

    160 g étcsokoládé
    130 g habtejszín
    5 g zselatin por
    kb 4 tk víz
    170 g habtejszín

    160 g tejcsokoládé
    130 g habtejszín
    5 g zselatin por
    kb 4 tk víz
    170 g habtejszín

    160 g fehércsokoládé
    130 g habtejszín
    5 g zselatin por
    kb 4 tk víz
    170 g habtejszín

     

    Elkészítés:

    A kekszeket szétválasztjuk és a csokis részét ledaráljuk. Én a Kenwood kMix reszelőjét használtam erre és kitűnően működött. Összekeverjük a folyékony vajjal és a tortaforma aljába nyomkodjuk. Hűtőbe tesszük.

    A habtejszínt az étcsokival együtt melegíteni kezdjük, eközben pedig a zselatinhoz hozzákeverünk kb 4-5 tk vizet. Ha az étcsoki felolvadt a tejszínben, kiveszünk egy kicsit belőle és a zselatinhoz keverjük, majd ezt vissza a csokis masszába. Összeforgatjuk és levesszük az egészet a tűzről. Megvárjuk amíg kihűl, addig felverjük a 170 g habtejszínt. A kMix habverőjét használtam erre: szép, kemény habot kaptam, alig pár perc alatt. Ezt összeforgatjuk a már kissé kihűlt csokikrémmel és a kekszes alapra kenjük. Ismét hűtjük  kb. 1,5 órát.

    A másik 2 réteget ugyanígy készítjük el:
    A tejcsokit/ fehércsokit felolvasztjuk a habtejszínben. Zselatinhoz adunk egy kis vizet, ebbe belekanalazunk egy kis csokis-habtejszínes masszát, majd az egészet visszaöntjük. Összekeverjük, levesszük a tűzről. Amíg hűl, addig felverjük a 170 g habtejszínt, majd hozzákeverjük a kihűlt, nem meleg(!) tejcsoki/fehércsoki krémet.

    A tejcsoki réteget a jól behűtött étcsoki rétegre öntjük, majd ismét hűtjük másfél órát. Erre jön a fehércsokis réteg, majd ismét hűtjük. Tetejére kakaóport vagy friss epret, málnát is tehetünk!

    Részletek
  • márc232022

    DIY Húsvéti dekor

    Nincs hozzászólás

    A tavaszi és leginkább húsvéti előkészülethez nálam mindig hozzátartozik a barka ág.
    Szeretek ismét hangolódni valamire, nagyböjtben pedig szépen lassan bekúsznak a lakásba ezek a dekorok, na persze sokkal finomabban, mint mondjuk Karácsonykor. Ilyenkor csak feldíszítek egy-két gyertyatartót, vagy vázákba pakolok pár barka ágat és felakasztok rájuk néhány kedves díszt. Most is így tettem, de igazi, festett tojás helyett papírtojásokat kaptak az ágak, néhány nyuszival vegyítve.

    A díszekhez a formákat kivágtam színes papírra: ezeknél kb. 8-9 darabot használtam fel ugyanabból a mintából, majd félbehajtottam az összes papírtojást/papírnyuszit és ragasztóstifttel az egyik oldalukat megragasztottam. Erre tettem a másik darab félbehajtott papírformát, majd ezt is bekentem ragasztóval és így tettem addig, amíg el nem fogytak. Az utolsó rész ragasztás előtt még akasztót rögzítettem ragasztópisztollyal középre és azután zártam le a formát.

    A könnyebbség kedvéért készítettem két sablont, amely lent lesz letölthető.
    Ezt akár színes papírra is ki tudjátok nyomtatni, ekkor csak körbe kell vágni és már készíthetitek is. Vagy pedig kinyomtatjátok a lenti sablont sima fénymásoló papírra, kivágtok egy darabot és azt használjátok sablonként (körberajzolva) egy színes papíron.
    Erről videó is készült az instagram oldalra, amely itt elérhető:

    https://www.instagram.com/p/Cbcq164IEs8/

    A nyulakhoz a formát ugyanúgy ragasztottam meg, mint a tojásokat, csak a végén kivágtam még két fület, és azokat a nyuszira rögzítettem szintén stifttel vagy folyékony ragasztóval.

    Letöltés:

    Tojás

    Nyuszi

    Részletek
  • dec302021

    2022 naptár

    Nincs hozzászólás

    Biztos van itt olyan, aki emlékszik még a régi letölthető naptárakra. Nos azt hiszem 2017-ben készül ilyen utoljára, viszont mivel mindig nagyon szerettétek, ezért úgy gondoltam újraélesztem ismét a hagyományt és elkészítem a 2022-es letölthető verziót.
    Mondjuk az elmúlt hét mindenről szólt, csak arról nem, hogy valaha is lesz időm ezt elkészíteni, de végül csak befutott így év végére. Amúgy nem tudom ki hogy csinálja, én mindig eltervezem, hogy majd az év vége milyen ráérős és nyugis lesz, aztán azt veszem észre, hogy megint összevissza kapkodok és rohanok a fejem után. De talán lesz mit megfogadnom a jövő évre, ugyanis most elég sok minden listás lesz: mind mind olyan dolgok, amiket szeretnék jövőre jobban/másképpen csinálni.

    A naptárra visszatérve pedig mindig gondolkodom, hogy milyen lenne a jó forma, kinézet. Mi az, ami praktikus sokatoknak, milyet tudtok a legtöbben kihasználni. És sosem tudom igazán, így magamból indultam ki ismét, mert én szeretem, ha tudok írni 1-2 dolgot a napok mellé, bár a letisztult oldalam szívem szerint csak olyat készített volna, amin a napok látszanak. De az meg nem praktikus, legalábbis nekem biztos nem lenne az. Szóval győzött a kihasználhatóság ismét, így lehet beírni szülinapokat, programokat, és még jól is néz ki (szerintem). Sima fénymásoló papírra nyomtatva is használható, felcsíptetve valahova, vagy kitéve a hűtőre, viszont vastagabb papírra is nyomtathatjátok, úgy pedig még spirálozni is tudjátok.

    Ezzel kívánok Mindenkinek nagyon Boldog Új Évet és köszönöm, ha megosztjátok velem a letöltött naptáraitokat képekben!:)

    /A naptárat a képek után lehet ingyenesen letölteni, A4-es méretben.
    Minden jog fenntartva, kereskedelmi forgalomba nem hozható.
    A naptár letöltése csak erről az oldalról engedélyezhető./

    Letöltés:

    2022-naptar.pdf

    Részletek
  • dec152021

    DIY Gyertyatartó

    Nincs hozzászólás

    Ez egy karácsonyi DIY ajándék ajánló is lehet, ugyanis lassan itt vannak az ünnepek és ha szeretnénk valami személyessel, kézzel készült ajándékkal meglepni a családot, barátainkat, akkor remek tárgyakat készíthetünk levegőn száradó masszából.
    Szerintem már instagramon említettem, hogy mennyire szeretem formákban a csomókat. Levélnehezékként, könyvtámaszként, de akár gyertyatartóként is. Tudom, az első kettőnek sokak szerint semmi értelme nincs, de én annyira szeretem nézni ezeket a szép formákat, hogy nem véletlenül készítettem már ilyet. Na de itt ez a csomós gyertyatartó, ami az egyik idei ajándékötletem.
    Amennyiben belevágtok azt azért tudjátok, hogy egy ekkora darabnak száradnia kell legalább 4-5 napot, majd még jön a festés is, így ne az utolsó napokban álljatok neki.

    Aki nem ismeri a levegőn száradó masszát (vagy másik nevén modellező masszát), annak röviden elmesélem, hogy ez egy olyan anyag, amit mint a gyurmát vagy agyagot tudunk formázni, esetlegesen vízzel javítgatni, majd pedig a levegőn száradva megköt. Kisebb daraboknál akár egy nap is elég ennek, de ilyen nehezebb, tömörebb tárgyaknál ez több napig is eltarthat. Ezt követően csiszolhatjuk is akár finom csiszolópapírral vagy festhetjük kedvünkre akrilfestékkel. Mivel én egy nagyon sima felületet szerettem volna, de ez nem jött össze, ezért úgy döntöttem kicsit rusztikusra varázsolom a felületét, így a festékbe sima konyhai sót kevertem és így festettem meg. Ezt még egy kicsit fokoztam azzal, hogy szivaccsal pacsmagoltam párat rajta, így a festés se tűnt olyan mesterkéltnek.

    Nektek hogy tetszik a végeredmény?

    A masszát innen szereztem be:
    https://www.kreativhaz.hu/muveszkellekek-modellezo-massza-das-1kg

     

     

     

    Részletek
  • dec122021

    Letölthető karácsonyi ajándékkísérők

    Nincs hozzászólás

    A karácsonyi készülődés egyik utolsó és egyben leghangulatosabb mozzanata nálam az ajándék csomagolás.
    Szeretek odafigyelni erre a látszólag apró mozzanatra, mert nincs szebb látvány, mint egy  gondosan becsomagolt kis doboz.
    Általában ilyenkor berakok egy már ismert filmet, amire csak néha pillantok fel, és így teljesen bele tudok mélyedni a folyamatokba. Szeretem a natúr csomagolópapírt, mert akár egy selyem vagy egy bársonyszalaggal, de még egy sima madzaggal is jól mutat. Tehetünk hozzá fenyőágat vagy szárított virágokat, narancskarikát….mindenhogy szép lesz a végeredmény.

    Most ezt dobtam fel egy általam gyártott ajándékkísérő kártyákkal, melyeket pausz papírra nyomtattam. Az átlátszóság miatt színes papírokból vágtam alá ugyanolyan méretben kártyát, így együtt pedig felkötöttem őket az ajándékokra.
    Lehet persze sima fehér papírra is nyomtatni, illetve ha a csomagolópapírt méretre vágjátok a nyomtatóba, akkor a kraft csomagolópapírra is tudtok nyomtatni. Bárhogy is legyen készítsétek el Ti is ha van kedvetek, és majd mutassátok meg hogyan festenek a Ti csomagjaitok!

    Az ajándékkísérők a képek után ingyenesen letölthetőek.


    Letölthetőek a feliratra kattintva

    Karácsonyi ajándékkísérők (színes)

    Karácsonyi ajándékkísérők (sima)

    Részletek
  • dec112021

    Bagel

    Nincs hozzászólás

    Szoktam itthon pékárukat sütni, de valahogy eddig a bagel mindig kimaradt. Pedig olyan jól néz ki és annyira finom, hogy nem tudom mitől tartottam. Amikor pár éve New Yorkban voltunk, akkor a hotelben minden reggel ilyet ettem, és több nap után sem untam rá. Nekik külön bagel szeletelőjük van az ilyen kis bucikhoz, nem mintha bonyolult lenne elvágni, de hát teljesen indokolt, ha már van gesztenye bevágó konyhai eszköz is. Szóval tölthetjük krémsajttal, sonkával, lazaccal, avokádóval, igazából minden jól mutat benne, de elkészíteni sem bonyolult! Az instagram posztomban csináltam is róla egy kis videót ITT,így aki vizuálisan is szeretné magába szívni az elkészítés menetét, az bátran nézze meg, utána pedig irány a konyha!

    Hozzávalók:

    450 g fehér búzakenyérliszt
    2 tk só
    3 dl langyos víz
    30 g cukor
    25 g friss élesztő vagy 7 g szárított

    1,5 liter víz
    2 ek méz

    1 tojás a lekenéshez
    tetejére: szezámmag, lenmag, chiamag…stb.

    Elkészítés:

    Langyos vízben elkeverjük a cukrot, majd hozzáadjuk az élesztőt.
    5 percet várunk vele, addig a lisztet a sóval egy nagy tálba öntjük.
    Végül az élesztős vizet is hozzáadjuk, majd elkezdjük dagasztani. Mikor összeállt a tészta 1 órát pihentetjük.

    8 részre bontjuk ezután a tésztát, golyókat formálunk belőle és ismét 10 percre békén hagyjuk. Utána a bucikból bagel fánkot készítünk a kezünkkel, majd újra kapnak 10 perc picit egy konyharuhával letakarva. Mézes vízben egyesével leforrázzuk őket (30-30 mp elég oldalanként).
    Kiszedjük, megkenjük tojással és leszórjuk őket magokkal. 180 fokon légkeverésesen 20-25 perc alatt megsül.

    Részletek
  • dec112021

    DIY Papírcsillag

    Nincs hozzászólás

    Lassan hagyomány nálam, hogy minden évben készítek egy karácsonyfa díszt. Mondjuk ebből mindig az lesz, hogy 2-3 különböző darabot is legyártok, amelyik pedig a legjobban tetszik azt sokszorosítom. Ezeket ajándékok mellé is szeretem adni, de magunknak a karácsonyfára is készül belőle 1-2 darab. Szóval én mindig arra buzdítok mindenkit, hogy bátran álljunk neki, egy film vagy egy sorozat mellett el is készülnek. Ez a papírcsillag tudom, hogy nagyon bonyolultnak néz ki, de valójában nem az, csak időigényes. Az alapja 12 db kör, amiket bevagdosunk, majd ezeket kúppá formáljuk. Ez teszi ki a legtöbb időt, innentől pedig nagyon egyszerű már a dolgunk. Miután végeztünk a 12 darabbal, egybe fűzzük őket és a végén egy nagyot húzunk rajta. Videó is készült ehhez a folyamathoz, mert leírni nem is lehetne nagyon hogy, így ha kedvet kaptatok az elkészítéséhez, akkor nézzétek meg a lenti videót itt, vagy keressétek meg instagramon az erről szóló bejegyzésemet ITT !:)

     

     

    Részletek
  • dec112021

    Focaccia

    Nincs hozzászólás

    Kicsit elmaradtam ennek a receptnek a megosztásával, na de most pótlom. Szóval épp a karácsonyi menüt raktam össze, mikor kitaláltam, hogy készítek egy focacciát és ezt egy “fenyőfával” fogom díszíteni. Szeretem ha egy étel nem csak finom, de jól is néz ki, mármint úgy, hogy önmagában is dísze az ünnepi asztalnak. Ennek a kis kenyér lepénynek a lényege pedig az, hogy gyakorlatilag bármihez ehető. Előételnek mártogatóshoz,  vagy egy borkóstolóhoz is elkészíthető, de szaftos, szószos húsok mellé is bátran ajánlom, mert tényleg gyorsan megsül, ellenben nagyon laktató és mutatós.

    Hozzávalók

    500 g búzaliszt
    150 g búzadara
    250 ml langyos tej
    25 g friss élesztő vagy 1 zacskó szárított élesztő
    250 ml langyos víz
    1 tk méz
    2 ek olívaolaj + 1 pici a tetejére is
    só ízlés szerint

    + rozmaring, esetlegesen fokhagyma a tetejére

     

    Elkészítés:

    Langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt, közben pedig a lisztet és a búzadarát egy keverőtálba öntjük.
    Hozzáadjuk az élesztős tejet, a vizet, mézet, olívaolajat és a sót. Összedagasztjuk a tésztát és egy órát meleg helyen kelni hagyjuk.
    Olajos kézzel egy sütőpapírral bélelt hőálló edénybe tesszük, majd az ujjainkkal belenyomogatjuk a tésztát a tálba. Díszíthetjük rozmaringgal, paradicsommal, de megkenhetjük friss fokhagymával is. Olíva olajjal egy kicsit lelocsoljuk még és mehet is be a sütőbe 200 fokra (légkeveréses) 20 percre.

    Részletek
  • nov022021

    IKEA Hemnes hack

    Nincs hozzászólás

    Volt nekünk egy régi, klasszikus IKEA Hemnes komódunk, ami szerintem a háztartások 80%-ban megtalálható. Nem hiába, mert amúgy egy remek darab, de nálunk már megérett a változásra. Ez volt ugyanis a legelső bútorunk, ami összesen 2 lakásban és egy házban járt, ezekben pedig különböző funkciót töltött be. Volt ugyanis ruhásszekrény, pelenkázó (ez 2x is), nappali komód. Az idők során kicsit megkopott és már én se találtam olyan vonzónak, mint az elején. Pakolgattam szobáról szobára, de aztán jött a felismerés, hogy talán fel kéne kicsit pezsdíteni a kinézetét. A sima festést most elvetettem, mert már nem adna akkora pluszt egy más szín sem, valamint ehhez a fehérhez amúgy is ragaszkodtam. Aztán láttam még régebben egy ilyen ötletet és akkor beugrott, hogy a fiók frontokhoz nyúljak csak. Na igen, de mondjuk úgy, hogy ez az ötlet azért nem egy röpke délután alatt elkészíthető.

    Először is a léceket szereztem be, ezeket sima barkács áruházakban lehet megvenni, majd otthon szépen lemértem a fiókokat úgy, hogy az első és második fióknál kicsit túllógjanak ezek a rudak. Nem szerettem volna ugyanis, hogy a korpusz köztük látszódjon, így náluk így nézett ki a felragasztás, ahogy az első képen is látható. A harmadik fióknál viszont nem kellett ez, ott csak a fióklapot fedte be a léc, az alsó keretet már nem. A kimérés után dekopírfűrésszel vágtam le a darabokat, majd csiszolóval a két végét szépen lecsiszoltam, hogy ne legyen durva.  Ahogy számoltam kb minden fióknál ez 45 darabot jelentett, így a végén kijött a matek, hogy kb 135 db lécet vágtam le és csiszoltam meg. Azért kb ennyi, mert ennél jóval többet vágtam azért, érdemes számolni a hibázással is, nálam is voltak lécek amik rövidebbek lettek, vagy megtörtek a fűrészelés közben, szóval ez természetes.

    A vágás után jöhetett a ragasztás. A ragasztó egy Abt-tech szerelőragasztó volt, amivel könnyedén felvittem a lécek sima hátsó oldalára a kencét és már nyomtam is a fiók lapokra.

    A gomb fogantyúk helyett pedig kapott a komód egy szép (vagyis 3 db) szálcsiszolt sárgaréz fogantyút,
    amit a fiókok belsejéhez kellett rögzíteni, így ez teret ad annak, hogy az előlap bármilyen felületű lehessen.

    A végeredménnyel pedig nagyon elégedett vagyok, bár igaz, hogy még a vázra vár egy fehér festés, de már így is nagyon szép a komód. Az pedig ilyenkor mindig pluszban jól esik, hogy nem váltunk meg tőle, hanem adtunk neki egy új köntöst, amiben még sok sok évig ismét kiszolgál minket. Ha lépésről lépésre szeretnétek látni a folyamatokat, akkor keressetek meg instagramon @bernuskaa néven, ahol a “Bútorok” nevezetű highlightba töltöttem fel néhány fázis fotót és videót.

    Részletek
  • nov012021

    Pillecukor

    Nincs hozzászólás

    Bár nálunk egyelőre nincs tartva a Halloween, mégis vannak dolgok, amiket mi is szoktunk készíteni ilyenkor évről-évre. Nem is az ünnep miatt, inkább a közös időtöltés és szórakozás van a központban. A tökfaragást például sose hagynám ki, mert nem csak egy remek kreatív program, de a kis lámpásokért odavannak a fiúk nálunk. Mint ahogyan rengeteg “szellemet” is láttak az utcán, boltokban, így teljesen rájuk ragadt ez az őrület. Úgyhogy ezeket a házi pillecukrokat kapták a reggeli kakaóba és ezzel én le is tudtam az egészet. Amúgy nem gondoltam rá eddig sosem, hogy házilag is elkészíthető a sokak által ismert marshmallow, de valahogy sokkal bonyolultabb dolgot képzeltem bele az elkészítésébe. Tényleg pillanatok alatt összedobható, utána pedig már csak hűteni kell pár órát, majd díszíteni.

    Hozzávalók

    150 g cukor
    50 ml víz
    1 ek méz
    8 g zselatin por
    3 ek víz

    1 ek porcukor
    1 ek étkezési keményítő

     

    Elkészítés:

    A cukrot a vízzel és a mézzel közepes lángon megmelegítjük.
    3-4 perc után sziruposodni kezd, ekkor le is vesszük a tűzről.
    Közben a zselatint elkeverjük 3 evőkanál vízzel, majd a cukros szirupból is adunk kicsit hozzá.
    Végül az egészet habverővel kikeverjük addig, míg szép fehér nem lesz a massza. Habzsákba töltjük a pillecukrot, majd napraforgóolajjal lekent sütőpapírra nyomjuk a formákat, hogy később ne ragadjanak le. Hűtőben pihentjük őket 3-4 órát, majd porcukros-keményítőben átforgatjuk a szellemeket. Ételfestékkel vagy étcsokival színezzük.

     

    Részletek