- júl162018
Almás galette
Nincs hozzászólásRészletekA rusztikus pitének, vagyis galette-nek ez most egy egészségesebb verziója,
fehér liszt helyett teljes kiőrlésű tönkölylisztet választottam (ráadásul tej- és tojásmentes),
tölteléknek pedig a jól bevált almás-fahéjas kombót.
Ezt még májusban sütöttem, pont a szülésem előtti délután és ez is volt az első süti, amit szülés után megsütöttem.
Nem véletlen, ugyanis egy órán belül megvan, nagyon könnyen elkészíthető és variálható.Hozzávalók
A tésztához
300 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
2 ek barna cukor
egy csipet só
80 g kókuszolaj
100 ml hideg víz
A töltelékhez
2 db alma
fél citrom leve
1 tk fahéj
1 tk vanília aroma
3 ek barna cukor+ még barna cukor a tetejére
Elkészítés:
A lisztet kimérjük egy közepes méretű tálba, majd összedolgozzuk a barna cukorral, sóval és az olvasztott kókuszolajjal.
Apránként hozzáadjuk a hideg vizet és a kezünkkel tésztát gyúrunk belőle. Ha túl száraz, akkor adjunk még hozzá vizet, ha pedig túl nedves a tészta akkor kis lisztet adagolhatunk a masszához.
Amint összeállt, betesszük a hűtőbe kb. 20 percre.
A töltelékhez az almákat meghámozzuk, felszeleteljük és ráöntjük a citromlevet.
Megszórjuk fahéjjal, hozzáadjuk a barna cukrot, vanília aromát és az egészet összeforgatjuk.
Kinyújtjuk a tésztát kör alakúra és ráhalmozzuk a tölteléket, de a tészta szélét (kb. 4 cm-en) szabadon hagyjuk, mert ezt visszahajtjuk az almás masszára.
(Én már sütőpapíron szoktam kinyújtani és megtölteni a pitét, majd azt csak áthúzom a tepsire)
Megszórjuk még egy kis barna cukorral, majd 180 fokon 45-50 percig sütjük.00bernuskaa - jún232018
Quiche
Nincs hozzászólásRészletekNem igazán tudom mit lehetne hozzátenni ennek az ételnek még az értékéhez,
egyszerűen csak finom és szerintem szuper ebéd és vacsora ötlet!
Elsőre talán kicsit bonyolultnak vagy legalábbis macerásnak tűnhet, hogy ide-oda tesszük a tésztáját
hűtőből ki-be, sütőbe be-ki, de tényleg egy nagyon egyszerű étel és nagyon jól variálható.
Amíg pedig a tésztát rendezgetjük ide-oda, addig a töltelék is kész lesz, szóval nem egy több órás elfoglaltság.
Nem kell kétségbe esni, ha valami nincs otthon, mert a legtöbb hozzávaló helyettesíthető.
Készítettem már hús nélkül: babbal, kukorciával és póréhagymával,
de lehet bacon helyett sonkát vagy csirkét is használni, igazából tényleg teljesen mindegy,
ez a tipikus esete annak, hogy meg kell nézni, hogy mi van otthon.Hozzávalók
A tésztához
250 g liszt
1 tojás
150 g hideg vaj
1 ek hideg tej
1 kk só
1 csipet kristálycukorA töltelékhez
200 g bacon
1 fej vöröshagyma
3 tojás
só
bors
szerecsendió
250 ml főzőtejszín
kb 90 g reszelt trappista sajt
kisebb konzerv kukorica
apróra vágott petrezselyem
A tetejére
kb 170 g reszelt trappista sajt
(+apróra vágott petrezselyem)Elkészítés:
A tészta hozzávalóit robotgépben összegyúrjuk, majd 15-20 percre a hűtőbe tesszük.
Mikor kellően lehűlt, lisztezett deszkán kinyújtjuk a tésztát és kibélelünk vele egy kb 28 cm-es, kivajazott piteformát (a forma oldalát is érje a tészta).
Villával több helyen megszurkáljuk a tésztát és újra betesszük a hűtőbe egy negyed órára. Kivesszük, majd sütőpapírt vágunk a tészta belsejére és kerámia pitesúlyokat (vagy bármit ami hőálló, tiszta és van súlya: régen dekorkavicsot használtam)
szórunk a papírra.
Ez azért hasznos, mert miközben elősütjük a tésztát, a súlyok megakadályozzák,
hogy az felpúposodjon vagy egyenetlenül süljön meg.
200 fokon 15 percig sütjük alsó felső sütésen, majd kivesszük a formát és eltávolítjuk a pitesúlyokat és a sütőpapírt.
Újra berakjuk még egy 8 percre a tésztánkat. Mikor megsült kivesszük és félretesszük.A töltelékhez a hagymát, a bacont felszeleteljük és kevés olajon megpirítjuk.
A tojásokat felverjük egy tálban, sózzuk, borsozzuk, adunk hozzá egy kis szerecsendiót, majd hozzáöntjük a tejszínt, a reszelt sajtot és egy kis petrezselymet. A kisült tésztába beleöntjük a hagymás bacont és a kukorciát, majd ráöntjük a tojásos-tejszínes masszát. A tetejét még egy kis sajttal megszórjuk (+ akár újra petrezselyemmel) és berakjuk a sütőbe.
200 fokon kb 20 percig sütjük, majd még a tetejére is rápirítunk.bernuskaa - máj122018
Mini zabos palacsinta
Nincs hozzászólásRészletekEz most egy egészségesebb palacsinta verzió, amiben igazából nincs is sok minden.
A tej nyugodtan kicserélhető növényi tejre, a gyümölcsöket akár bele is süthetjük a tésztába
(én mindig tartok tőle, hogy így szétesik a tészta, ezért nem szoktam),
és ha nem öntjük le juharsziruppal, anélkül is biztos finom.
Mondjuk nem nekem, mert imádom a juharszirupot és legszívesebben még a kenyeret is leönteném vele,
de szerencsére tartunk itthon egy cukormentes változatot, így az sem nagy bűnözés.
Ebből az adagból nekem 4 db mini palacsinta jött ki, szerintem ezt egy 1 főre számoljátok, mert tényleg hamar el fog fogyni.
Szóval ha családdal reggeliztek, nyugodtan duplázzatok-triplázzatok!Hozzávalók
(1 főre, 4 mini palacsintára)1 banán
80 g aprószemű zab
120 ml tej
1 ek méz
csipet só
0,5 tk sütőpor
1 tk vanília aroma
+ kókuszolaj a serpenyő kikenéséhez
+ áfonya vagy egyéb gyümölcs
+ szeletelt mandulaElkészítés:
Egy tálban a banánt villával szétnyomkodjuk és hozzáadjuk a zabot, a tejet, mézet, sót, sütőport és a vanília aromát.
Szóval mindent!:)
Egy teáskanálnyi kókuszolajat felhevítünk serpenyőben és alacsony-közepes fokozaton, kb 2 evőkanálnyi tészta mennyiséget aranybarnára sütünk mindkét oldalon. Fontos, hogy lassan süssük át a palacsintákat, ne kapjanak hirtelen egy kérget azzal, hogy magas hőfokon készítjük.
A tetejét megszórhatjuk gyümölccsel, magvakkal és leönthetjük juharsziruppal vagy akár mézzel is!bernuskaa - márc032018
Pain d’Epi
Nincs hozzászólásRészletekMég csak most kezdődött a március, de én lélekben már inkább a vége felé járok.
Várom a jó időt, a húsvétot és mindent ami ezzel jár.
Kalácsot, hidegtálakat, kaszinótojást, friss zöldgségeket…kenyereket.
Ezt a francia baguette szerűséget már korábban is elkészítettem, de most valamiért megint rákaptam,
mert szerintem nagyon jól néz és praktikus is ez a rusztikus forma (ami amúgy a búzakalász mintájára ilyen).
Az biztos, hogy legközelebb apróra vágott aszalt paradicsomot is keverek majd a tésztájába, de így is tökéletes!
A “kialakítása” pedig pont olyan, hogy szeletelni sem kell, elég ha letörünk egy-egy kis bütyköt róla,
így például piknikezéskor is hasznos lehet.
A legjobb még melegen: fűszeres vajjal, krémekkel…csak hát igen gyorsan elfogy.Hozzávalók
(2 kenyérhez)400 g liszt
11 g szárított élesztő
300 ml meleg víz
1 tk só
+ igény szerint: szárított paradicsom, olívabogyó, rozmaringElkészítés:
Először összeállítunk egy élesztős keveréket 120 g lisztből, 4 g szárított élesztőből és 300 ml meleg (de nem forró!) vízből.
40 percig kelesztjük meleg helyen, letakart konyharuhával.
Miután megkelt az élesztő, hozzáadjuk a masszához a maradék élesztőt, lisztet, sót és az igény szerint apróra vágott bogyót/fűszereket/aszalt paradicsomot.
Összedolgozzuk a tésztát (ha nem állna teljesen össze, akkor annyi lisztet teszünk még hozzá, hogy egy szép, gyúrható bucit kapjunk).
Letakarjuk és 40 percig ezt a tésztát is a duplájára kelesztjük.
Miután megkelt, lisztezett deszkán átgyúrjuk és két részre szedjük.
Mindkét részből egy kisebb baguette formát gyúrúnk, kicsit megszórjuk a tetejüket liszttel, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük őket.
Egy megtisztított ollóval 45 fokos szögben a tészta 3/4 részéig bevágunk.
Az első bevágott részt jobbra vagy balra húzzuk, majd a következő bevágást pont az előzőnek ellentétesen…és így tovább addig, amíg a tészta végéhez nem érünk. Ezt a másik baguetten is megismételjük.
Előmelegített sütőben kb 220 fokon sütjük kb 20-30 percig, amíg szép barnás színt nem kap.
Melegen az igazi! 🙂bernuskaa - febr242018
Dutch baby
Nincs hozzászólásRészletekEz a palacsinta az egyik legegyszerűbb típus szerintem.
Nem kell hozzá sok minden, jól variálható és pillanatok alatt kész van.
Ami viszont fontos hozzá, az a serpenyő, ugyanis ezt reggelit a sütőben kell megsütni.
Öntött vas serpenyőket sok helyen lehet már kapni, vannak kisebb méretűek is,
én egy nagyobban készítettem most el, amit a Tescoban vettem.
A tésztáját sós változatban is megsüthetjük: tojással, baconnel, hagymával a tetején,
vagy édesen: gyümölcsökkel, porcukorral, juharsziruppal, esetleg tejszínhabbal.Hozzávalók
(2 főre – édes változat)
70 g liszt
1,5 ek cukor
2 tojás
180 ml tej
1 tk vanília aroma
2-3 ek vajElkészítés:
A sütőt melegítsük elő 220 fokra. A lisztet elkeverjük a cukorral, tojással, tejjel és a vanília aromával.
A tűzhelyen felmelegítjük a serpenyőt, belekanalazzuk a vajat és megolvasztjuk.
Hozzáöntjük a palacsinta tésztát, majd egyből betesszük a sütőbe.
20 percig sütjük, addig szépen fel fog emelkedni a tészta (ezért jó, ha minél nagyobb pereme van a serpenyőnek), de később majd kicsit visszahúzódik.
Kivesszük a sütőből és innentől kezdve pedig bármit dobhatunk rá: gyümölcsöket, lekvárt, juharszirupot, mogyorókrémet…bernuskaa - febr112018
Málnás-csokis nyers desszert
Nincs hozzászólásRészletekPinteresten futottam bele ebbe a jól kinéző édességbe, bár sejtettem,
hogy nem teljesen ugyanúgy fog összeállni a recept, ahogy ott van.
Azt nem tudom, hogy miért februárban jött az ötlet, mert alapvetően ez egy sütés nélküli, fagyasztott desszert.
Szóval leginkább a nyári napokra tudnám elképzelni, de a torkomnak mondjuk így is jól esett.
Az alapja leginkább magokból és kakaóból áll, a felső részéhez pedig málnát, mézet és kesudiót tettem.
A tetejét leönthetjük még egy kis kakaó-méz-kókuszolaj keverékével, de legközelebb ezt lehet el is hagyom,
mert e nélkül is teljesen szuper!Hozzávalók
Az alaphoz
50 g kesudió
40 g dió
40 g kókuszreszelék
3-4 ek kókuszolaj
30 g cukrozatlan kakaóporA málnás réteghez
100 g kesudió (6 óráig vízben áztattam)
5 ek méz
1 ek víz
200 g fagyasztott málnaTetejére
3 ek kókuszolaj
1-2 ek méz
4 ek cukrozatlan kakaóporElkészítés
Az alaphoz előkészítünk egy kisebb formát. Ez tényleg elég kicsi, én egy 24 x 11 cm-es üveg formát használtam.
Egy serpenyőben a kókuszolajat megmelegítettem, hozzáadtam a kakaóport, és alaposan elkevertem.
Közben a magokat és a kókuszreszeléket kávédarálóban összedaraboltam, tálkába szedtem és összeforgattam a kakaóval.
A tálkába belenyomogattam az alapot és mélyhűtőbe tettem addig, amíg a következő réteg kész nem lett.A kesudiót először ismét a kávédarálóban daraboltam fel, majd egy turmixgépbe öntöttem és rákanalaztam a mézet, a vizet, valamint a fagyott málnát is. Alaposan összeturmixoltam, majd a mélyhűtőből kivett alapra öntöttem.
A tetejére még pár szem fagyasztott málnát tettem és ismét a hidegbe helyeztem.Szerintem legközelebb a felső csokis díszítést ki is hagyom, de ha nem szeretnétek, akkor ismét egy serpenyőben melegítsétek fel a kókuszolajat, mézet és forgassátok össze a kakaóporral. Én fecskendőbe tettem és úgy nyomtam rá a desszertre, de ha egy zacskóba teszitek és óvatosan kivágjátok a csücskét, az is tökéletes.
Ismét mélyhűtőbe tesszük és a fogyasztáshoz még hagyjuk 2-3 órát dermedni az egészet.Miután kivesszük, késsel óvatosan körbevágjuk a desszertet és egy hirtelen mozdulattal kifordítjuk a formából (nekem rögtön ki is csúszott, de ha makacs lenne akkor várjatok pár percet, míg elkezd felolvadni).
Hosszú szeletekre vágtam és még hagytam időt, amíg kicsit kiolvadnak.bernuskaa - okt012017
Sütőtökös palacsinta
Nincs hozzászólásRészletekAz esküvők végével jó egy kicsit újra visszamenni a konyhába.
Több hónapig ilyenkor nyáron teljesen más a bioritmusom, egyszerűen semmire nincs időm, amire nagyon kell azt az alvásból próbálom elvenni, így a szeptember vége kicsit most olyan, mintha megkezdeném az idei nyarat.
Nem bánom, hogy nekem ez őszre esik, mert ha napos, de hűvösebb idő van, akkor ez a kedvenc évszakom.
Első körben mindenképp egy új palacsintát szerettem volna kipróbálni, mert iszonyatosan élvezem,
hogy van időm elnyújtottan reggelizni.
Ez a sütőtökös verzió elmenne karácsonyi palacsintának is,
mert teljesen olyan a fűszerezése, mintha egy puha mézeskalácsot ennénk.Hozzávalók
(12 db)180 g liszt
2 tk sütőpor
3 ek cukor
0,5 tk só
0,5 tk szerecsendió
1 tk fahéj
0,5 tk gyömbér
1/4 tk szegfűszeg
2 ek olvadt vaj
1 tojás
6 ek sült sütőtök
240 ml tej
Elkészítés:A száraz hozzávalókat (liszt, sütőpor, cukor, só, fűszerek) kimérjük egy tálba.
Egy másik edényben a vajat, a tojást, a sütőtököt és a tejet elkeverjük, majd óvatosan a száraz hozzávalókhoz adagoljuk.
Az egészet alaposan összedolgozzuk, és serpenyőben pár perc alatt mindkét oldalát készre sütjük.
A maradék sütőtökből pedig készíthetünk sütőtökös kenyeret vagy pumpkiniet is.bernuskaa - aug112017
Heti menü tervező
Nincs hozzászólásRészletekKeresztlányomnak készítettem ezt a sablont (vagyis inkább a nővéremnek), de azt gondoltam másnak is hasznos lehet.
Ez egy heti menü tervező, amellyel előre összeállíthatjuk a jövő heti étrendünket,
valamint a hozzávalókat is felírhatjuk a listára, így biztos nem marad ki semmi a bevásárláskor.
Gyerekeknek, diétázóknak, vagy akik szeretik előre megtervezni az étrendjüket is hasznos lehet,
ráadásul a napi 5 étkezést is talán így könnyebb tartani.
A tervező a kép után letölthető pdf formátumban, A4-es méretben.Design és kivitelezés: © Bernuskaa.
Minden jog fenntartva, kereskedelmi forgalomba nem hozható.LETÖLTÉS:
(R: reggeli T: tízórai E: ebéd U: uzsonna V: vacsora)
[Nem található a letöltés]
bernuskaa - aug052017
Kiwis, chia pudingos jégkrém
Nincs hozzászólásRészletekMivel nincs olyan négyzetméter, ahol normális időjárás lenne, és a táplálkozásom ebben az éghajlatban leszűkül a dinnye-víz kombóra, ezért tegnap délután kitaláltam, hogy jégkrémet fogok reggelizni.
Este összedobtam a hozzávalókat és reggelre össze is állt + olyan is lett, mint amilyet szerettem volna.
A chia puding első látásra lehet, hogy furcsán néz ki, de nem fagyasztott állapotában is nagyon finom, leginkább
gyümölccsel és magokkal érdemes kipróbálni. Ha “sima” pudingot készítünk, akkor 2-3 órán át érdemes áztatni a tejben a magokat, viszont ennél a jégkrémnél erre nincs szükség, mert amíg a fagyasztóban jegesedik, addig pont meg is szívja magát.
Így tehát csak annyi dolgunk van, hogy minden hozzávalót összekeverjünk egy tálban, és hagyjuk 4-5 óráig hűsölni a formákat.Hozzávalók
400 ml kókusztej
140 ml szójatej
80 g chia mag
2 ek méz
3-4 db kiwi+ forma
Elkészítés
Mérjük ki és öntsük össze a kókusztejet, valamint a szójatejet.
Édesítsük mézzel (vagy egyéb édesítővel) és adjuk hozzá a végén a chia magokat.
Alaposan elkeverjük a tejjel, majd a kiwi szeletekkel kirakott formákba öntjük a “pudingot”.
Pálcikát helyezünk a jégkrém közepébe, majd betesszük a fagyasztóba 4-5 órára.
bernuskaa - ápr142017
Répatorta
Nincs hozzászólásRészletekAkármennyire is kevesebb időm van mostanság, ahogy Karácsonykor, úgy Húsvétkor is muszáj megsütni/megcsinálni néhány “kötelező kört”, amitől eljön az ünnepi hangulatom.
Ez nálam most hétvégén a kaszinó tojás, tormával töltött sonka, kalács és a répatorta.
Az utolsó kettőt már ki is pipáltam, és mivel a kalács receptjét már megosztottam régebben,
ezért most a répatortát hoztam el.Nem szeretek minden répatortát, mert valahogy ez is olyan nekem, mint a sajttorta, nehéz eltalálni az állagát.
Lehet puha, és lehet szárazabb, piskóta jellegűbb is. Én személy szerint azt szeretem, ha lágyabb, és ez a recept pont ilyen.Hozzávalók
A piskótához
2 ek liszt
1 csomag sütőpor
250 g darált dió
5 tojás
200 g cukor
300 g reszelt sárgarépa
1 citrom reszelt héjaA krémhez
2 ek cukor
2 tojássárgája
250 g mascarpone
1 narancs reszelt héja
3 ek narancsléElkészítés
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, és előkészítünk egy 20-25 cm-es kivajazott, kilisztezett tortaformát.
A lisztet a sütőporral alaposan elkeverjük és hozzáadjuk a darált diót. A tojásokat kikeverjük a cukorral és az egészet a diós-lisztes keverékhez adjuk. A sárgarépát lereszeljük és a citrom héjával a masszához keverjük a legvégén.
Tortaformába töltve 45-50 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük az állagát.A krémhez a cukrot kikeverjük a tojássárgájával, majd hozzáadjuk a mascarponét.
Alaposan eldolgozzuk, a végén pedig a reszelt narancshéjat és a narancs levét is a masszához adagoljuk.
Mikor kihűlt a piskóta, a tetjét és az oldalát megkenjük a krémmel, majd megszórjuk szeletelt mandulával.
Kis marcipán répákkal vagy nyúllal (marcipán) díszíthetjük! 🙂bernuskaa