- nov012016

Sütőtökös szirup
Nincs hozzászólásRészletekAmíg tart még a szezon, addig kihasználom, hogy gyakorlatilag mindenhez amihez tudom felhasználom a sütőtököt.
Most nem egy desszert, hanem egy fűszeres szirup készült belőle, amit nagyon sokoldalúan tudunk hasznosítani.Meglocsolhatjuk vele a sütiket, kuglófokat, tortákat, vagy akár a palacsintára is kerülhet rá, a lényeg,
hogy kísérletezzük ki a kívánt mennyiséget.
Én a kávéba tettem most belőle, más édesítőt nem is használtam, és pont egy kellemes, fűszeres ízt kaptam.
(Használat előtt érdemes lehet felrázni az üvegbe zárt szirupot)Az elkészítése mindenesetre nagyon egyszerű, a megmaradt sütőtökből pedig süthetünk Pumpkinie-t is
(igazából egy egész adag sütőtökünk fog maradni, mert nem ez a 3 evőkanál vesz el a mennyiségéből).
Hozzávalók
350 ml víz
270 g cukor
70 g sült sütőtökpüré
2 tk őrölt fahéj
0,5 tk őrölt gyömbér
0,5 tk őrölt szerecsendió
0,5 tk őrölt szegfűszeg
1,5 tk vanília aromaElkészítés:
A vizet a cukorral fetesszük közepes lángon főzni addig, míg a cukor a vízben fel nem olvadt.
Hozzáadjuk a sütőtökpürét, a fűszereket és a vanília aromát, majd még 7-8 percig tovább melegítjük.
Ügyeljünk arra, hogy ne forraljuk fel a szirupot!
Mikor levesszük a tűzről, sűrűn szőtt anyagon keresztül leszűrjük, és kihűlés után felhasználásig hűtőben tároljuk.
Pár hetet biztosan eláll hűvös helyen.00bernuskaa - szept302016

Pumpkinie
Nincs hozzászólásRészletekAz, hogy a brownie egy örök kedvenc az érthető.
De hogy megtaláltam a sütőtökös verzióját ami legalább olyan jó…na az indokolja a fenti ‘pumpkinie’ megnevezést.Az ősz több szempontból is a kedvenc évszakom, egyrészt ekkor van a szülinapom, amit én tényleg nagyon szeretek (még), másrészt jön a másik kedvenc ünnepem, a karácsony!
Nem azt mondom, hogy már októberben kidekorálom a lakást és csúnya kötött pulcsiban hallgatom a Bublét, de már ekkor hangolódom a sütéssel és a fűszerekkel.
Újra előkerül a jól bevált fahéj-kardamom-gyömbér-szerecsendió összeállítás, ami nálam nagyon sok süti alapja.Ebben a receptben is ezek dominálnak a sütőtök mellett, és a végeredmény tényleg egy nagyon finom fűszeres süti!
Aki amiatt aggódna, hogy túlságosan érződik a sütőtök, az ne tegye, mert egyáltalán nem markáns az íze.Szóval íme a ‘Pumpkinie’, vagy a ‘Sütőtökös-csokis süti’, kinek mi.

Hozzávalók:
227 g vaj (olvadt)
160 g cukor
1 tojás
2 tk vanília aroma
430 g sütőtök püré
(megsült sütőtökszeletekből kanalazom ki,szóval nem is annyira püré, inkább sült sütőtök.)
320 g liszt
2,5 tk fahéj
0,5 tk gyömbér
0,5 tk szerecsendió
0,5 tk kardamom
0,5 tk só
200 g étcsokoládéElkészítés:
Sütőpapírral kibélelünk egy kb 19 x 32 x 6 cm-es tepsit (én azt szoktam, amiben a browniet is készítem), majd előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
Egy tálban összekeverjük az olvasztott vajat és a cukrot, majd hozzáadjuk a tojást, és alaposan eldolgozzuk.
Végül a vanília aromát és a sütötök pürét is a masszához forgatjuk.
Egy másik tálban a liszthez hozzáadjuk a fűszereket (fahéj, gyömbér, szerecsendió, kardamom) és a sót.
Ehhez adjuk majd hozzá a sütőtökös keveréket és jó alaposan -egy fakanál segítségével- összedolgozzuk az alapanyagokat.
Az étcsokit apró darabokra vágjuk és beleforgatjuk a tésztába.Kb 35 percig sütjük alsó-felső sütésen, majd megvárjuk míg kihűl és csak akkor szeleteljük fel.
Ahogy a brownie-nál, itt is az a jó állag, amikor a süti tömör, és puha.bernuskaa - aug262016

Napi tervező
Nincs hozzászólásRészletekMinden grafománnak, vagy aki csak szereti szervezni-tervezni a napjait, annak úgy gondolom jól jön egy ilyen napi tervező.
Azt már a heti kiadásnál is mondtam, hogy én nagyon szeretem előre látni a hetem/napom, de a legtöbb
feladat és teendő mindig nap közben derül ki.Így telefonba, határidőnaplóba, post it-re is írok, majd próbálom egy végleges helyen összesíteni ezeket.
Amit tudok előre azt mindig beírom abba a noteszbe ami velem van, ami hirtelen jön ötlet vagy bármi egyéb azt a telefonba írom, és végül amit muszáj aznap elintéznem, az a post it-re kerül.
A post it-et végül beragasztom a határidőnaplóba és a telefonos kiegészítéseket pedig otthon beírom.
Szóval az ismételten nagy káoszra való tekintettel csináltam egy olyan napi tervezőt,
amivel személy szerint nekem könnyebb uralni a mostani helyzetet.Nem mondom, hogy így tökéletes lesz minden (nyilván rákerül még pár post it és a telefonomba is fogok írni),
de ha egy fokkal is rendezettebb lesz, már örülni fogok.
Ráadásul került bele egy 5 x-i étkezést és vízfogyasztást figyelő rész is, így ez is jobban szem előtt van
(mondjuk ezt azért nem mindig töltöm).Most megosztom veletek ezt két méretben és két színben (tudom lányos, de fiút ilyennel még nem láttam).
Az A5-ös méret kivágható és lefűzhető, így napközben is könnyebb magunkkal vinni.
Az A4-es leginkább annak szerencsés, aki egész nap többnyire egy helyen van (iroda, otthon…..) így az időközben jött teendőket folyamatosan fel tudja vezetni.
Remélem Ti is hasznosnak találjátok majd, töltsétek le és akár egy csíptető táblán vagy lespirálozva, de használjátok és tervezzetek!

Design és kivitelezés: © Bernuskaa.
Minden jog fenntartva, kereskedelmi forgalomba nem hozható!LETÖLTÉS
bernuskaa - aug202016

Madeleine
3 hozzászólásRészletekMostanában kevesebb időm jutott a sütésre, de ezt most pótlom és ezzel madeleine recepttel el is kezdem újra a feltöltést.
Sokan azt hiszik, hogy ez a kis francia desszert körülményes és bonyolult,
de igazából egy összetevőkben és elkészítésben is nagyon egyszerű süteményről van szó.
Arról nem is beszélve, hogy remekül variálható, rengeteg változtata létezik, egészen a levenduláson át a mogyoróvajasig.
Én most egy citromosat próbáltam ki (nyilván) és nem bántam meg,
a délutáni kávé/tea mellé ennél jobbat most nem tudok elképzelni!
Hozzávalók:
(kb 20 adagra)3 tojás
140 g cukor
155 g liszt
2 tk sütőpor
1 citrom reszelt héja
1 kisebb citrom leve
100 g vajElkészítés:
A tojást a cukorral 3-4 percig magas fokozaton felverjük.
A lisztet a sütőporral elkeverjük és kisebb adagokban hozzáadjuk a tojásos masszához.
Belereszeljük a citromhéjat és a citrom levét is belekeverjük a tésztába.
A vajat megolvasztjuk, de csak akkor öntjük a keverékhez, mikor már szobahőmérsékletű.
(Érdemes az elején ezzel kezdeni)
Egy éjszakára betesszük a tésztát a hűtőbe, majd másnap a kivajazott-kilisztezett formákba betöltve 170 fokon kb 20 percig sütjük.Miután megsültek, rögtön kivesszük őket a formákból és úgy hűtjük ki, hogy a kagyló forma felfelé nézzen.
Porcukorral meghintjük és akár csokiba/lekvárba/nutellába mártva is ehetjük őket!bernuskaa - júl102016

Joghurtos pite
Nincs hozzászólásRészletekNyáron -a többséghez hasonlóan- nem kívánom a nehezebb desszerteket, ezért sokszor nyúlok a joghurthoz
és a hűsítőbb gyümölcsökhöz, mint a citrom, lime, menta.
Mondjuk nekem ez dupla öröm, mert amúgy is képes vagyok mindenbe citromot és limeot tenni.
Ez a pite nagyon hamar elkészíthető és legalább ilyen gyorsan is fog elfogyni, nálunk legalábbis
minden hűtő nyitáskor kevesebb lett belőle.
Majd 5-6 sütés után lehet, hogy kipróbálom úgy is, hogy gyümölcsöt is keverek a krémbe.
Egyelőre így is olyan finom, hogy még nem változtatok!
Hozzávalók:
A linzer tésztához
135 g liszt
45 g porcukor
90 g hideg vajA krémhez:
500 g joghurt
170 g kristálycukor
35 g étkezési keményítő
2 egész tojás
1 citrom reszelt héja
1/2 citrom leve
75 g ovasztott vajElkészítés:
A linzer alaphoz a lisztet elkeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a hideg vajat és a kezünkkel összeállítjuk a tésztát.
Miután összedolgoztuk, kivajazott-lisztezett piteforma aljába nyomkodjuk egyenletesen és 180 fokon kb. 13 percig (elő)sütjük.Közben elkészítjük a „krémet”, amihez a joghurtot elkeverjük a cukorral, a keményítővel, a tojásokkal, a reszelt citromhéjjal, és a citromlével.
Az olvasztott vajat óvatosan, kis adagokban adjuk hozzá a krémhez, amit közben folyamatosan keverünk, hogy a vaj hőmérséklete könnyebben kiegyenlítődjön.
A krémet az elősütött linzerre öntjük, majd 170 fokon sütjük kb. 45 percig.Citromfű levéllel, mentával, citromal vagy friss gyümölcsökkel is díszíthetjük!
bernuskaa - júl022016

Házi jégkrém
Nincs hozzászólásRészletekEz igazából nem is recept, mert onnantól fogva, hogy kitaláljuk mi legyen a jégkrémünk alapja
(joghurt, gyümölcsös joghurt, tejszín, mascarpone, sűrített tej, stb. illetve ezek kombinálása)
már bárhogy dobálhatjuk bele a gyümölcsöket.
Én most egy citromos joghurtos-tejszínes alapot csináltam, majd díszítésnek
a jégkrém forma falára tettem felszeletelt gyümölcsöket és egy kis citromfüvet.
Ezután beletöltöttem a jégkrém alapot és betettem egy estére a fagyasztóba.
Úgy is megtölthetjük a formákat, hogy a gyümölcsöket leturmixoljuk a joghurttal/tejjel, a lehetőségek tényleg végtelenek!
Édesíthetjük porcukorral, édesítőszerrel, mézzel, mazsolával vagy más egészséges hozzávalókkal.
Próbáljátok ki, én biztos egész nyáron kísérletezni fogok!
Hozzávalók:
(kb 10-12 kisebb adagra)500 g görög joghurt
1,5 dl habtejszín
1 citrom leve
3-4 kk folyékony édesítőszer+ díszítéshez: gyümölcsdarabok, lime, citromfű, menta, stb.
Jégkrém készítő:
Pálcikát én most Kreatív Hobbyban vettem, de ezt is meg tudjátok rendelni a Gasztroshopból.
bernuskaa - júl012016

Levendula szörp
Nincs hozzászólásRészletekMinden júniusban megfogadom, hogy eljutok a Levendula Fesztiválra, de eddig még sosem sikerült,
mert mindig közbejött valami.
Most is hasonlóan alakult ez a hónap, de szerencsére kaptam egy nagy csokor levendulát
és rögtön tudtam is mit fogok belőle készíteni.
Szörpöt tavaly már csináltam és egész nyáron jó szolgálatot tett nekünk, az egyik kedvencünk lett.
A színét tekintve senki se számítson igazi levendula-lila színre, sajnos ezt
maximum kis ételfestékkel rásegítve tudjuk csak megkapni.
A kifőzött szirup inkább rózsaszínes, de az íze nagyon jó levendulás!
Hozzávalók:
1 liter víz
1 kg kristálycukor
30 g levendula
1 citrom leve
1 tk citromsavElkészítés:
A levendula virágos részét levágjuk (kb a felső 1/3), így mérjük ki a 30 grammot a sziruphoz.
A vizet a cukorral együtt feltesszük forrni, majd mikor elérte a forráspontot, beleszórjuk a levendulát.
Főzzük még pár percig, végül beleöntjük a citromlevet és a citromsavat is hozzáadjuk.
Miután lekapcsoltuk a tűzről, fedő alatt egy estén át áztatjuk a szirupban a levendulát.
Másnap leszűrjük egy sűrűn szőtt textilen keresztül (pl.: tiszta konyharuha), és még egyszer felforraljuk.Kihűtjük és üvegbe töltjük. Hűtőben hónapokig eláll!
bernuskaa - jún062016

Kanelbullar
Nincs hozzászólásRészletekEz az édesség egy hagyományos svéd desszert.
Ugyan nem pontosan ebben a „csomó” formában szokták mindig enni, de én azért is szeretem, mert kevésbé látszik rajta, ha kifolyik a töltelék, vagy ha valami miatt elrontjuk.
És itt legalább nem áll fenn az a klasszikus probléma, mint az összes többi csigánál, hogy ha a csiga belseje a legjobb, akkor mivel kezdjem… kívülről befelé vagy belülről kifelé haladjak.
Egyébként visszatérve a receptre, amitől más ez a desszert, mint egy fahéjas csiga, az a kardamom, ami a tésztájában van.
Én a töltelékébe is tettem egy kicsit, biztos ami biztos alapon, és végül jó döntésnek bizonyult.
Egyébként érdemes kipróbálni a svéd desszerteket, Karácsonykor szerepelt is már egy a blogon, a Pepparkakor (mellesleg abban is van kardamom).A kardamomot legegyszerűbben a Vámház körúton, az Ázsia Bt.-ben tudjátok beszerezni.


Hozzávalók:
A tésztához
2,5 dl langyos tej
80 g cukor
25 g élesztő
400 g liszt
egy csipet só
1 tk kardamom
80 g vajA töltelékhez
50 g szobahőmérsékletű vaj
80 g cukor
2 tk fahéj
1 tk kardamom+ 1 tojás a tetejére
Elkészítés:
Langyos tejben elkeverjük a cukrot és felfuttatjuk benne az élesztőt.
Egy másik tálban a liszthez hozzáadjuk a sót és a kardamomot, majd végül a vajat is belemorzsoljuk.
Az élesztős tejes keveréket hozzáöntjük a liszthez, és a kezünkkel kelt tésztát gyúrúnk belőle.
Ha nem áll össze a tészta, vagy nagyon ragad, akkor még kis lisztet adhatunk hozzá.
Meleg helyen a duplájára kelesztjük.Közben összeállítjuk a tölteléket, amihez a szobahőmérsékletű vajat kikeverjük a cukorral.
A végén hozzáadjuk a fahéjat és a kardamomot és alaposan összekeverjük a masszát.
Nekem akkorára kelt a tésztám, hogy végül rögtön dupla adag tölteléket csináltam ( receptben leírt számok egy adagra vonatkoznak, én ezt kettőztem).Mikor a tésztánk megkelt, kinyújtjuk kb 5-7 mm vastag téglalapra, majd megkentjük a fahájas-kardamomos töltelékkel. A téglalap egyik felét behajtjuk, majd ráhagyjtjuk a másik felét is, így egy keskenyebb téglalapot kapunk.
A hosszú oldalán felcsíkozzuk kb 2 ujjnyi szélesre.
Az így kapott csíkokat hosszában bevagdossuk úgy, hogy a tésztacsíkok végét már ne vágjuk szét.
ITT egy bejegyzés a folyamatról.
A csíkok két szárát megcsavarjuk, majd csomót formázunk belőle.Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük őket, egymástól kellő távolságra és megkenjük tojással.
Előremelegített sütőben, 220 fokon kb 10-13 perc alatt készre sülnek.bernuskaa - máj282016

Fordított almatorta
1 hozzászólásRészletekÚgy emlékszem ez volt a legelső desszert, amit megsütöttem.
Ez akkor egyben elárulja azt is, hogy nagyon egyszerű az elkészítése, nem igényel különösebb jártasságot a konyhában, de én ettől függetlenül mégis mindig visszatérek hozzá.
Amilyen egyszerű, olyan finom!
Igaz, hogy vannak ennél esztétikusabb torták is, de volt már, hogy gyorsan össze kellett dobni valamit szülinapra és ezt sütöttem meg.
Most kipróbáltam úgy is, hogy meglocsoltam egy kis karamellszósszal, hát így még jobb lett!
Hozzávalók:
A tortához:
4 db alma
50 g cukor
2 tk fahéj
150 g liszt
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
150 g cukor
2 tojás
200 g olvasztott margarin
1 citrom reszelt héja
1 dl tejA karamell szószhoz:
125 g cukor
2 ek víz
75 ml habtejszín
25 g vaj
egy csipet sóElkészítés:
A sütőt előmelegítjük 150 fokra és sütőpapírral kibélelünk egy kapcsos tortaformát.
Csak a legalját kell kibélelni, az oldalaira már ne tegyünk sütőpapírt.
Az almákat meghámozzuk, negyedekre vágjuk, majd a negyedeket hosszában elvágjuk 3-4 részre.
Az így kapott „csíkokra” merőlegesen felaprítjuk az almát kisebb szeletekre (kb. 4-5 mm), majd megszórjuk fahéjjal és egy kis cukorral.
Egy másik tálban a lisztet elkeverjük a sütőporral, vaníliás cukorral, a kristálycukorral és a tojásokkal.
Hozzáadjuk az olvasztott margarint, a reszelt citromhéjat és a tejet.
A tortaformába beleszórjuk a fahéjas almaszeleteket, elegyengetjük őket, majd ráöntjük a jól elkevert masszát.
40-50 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük az állagát.
A sütés után szobahőmérsékletűre hűtjük, levesszük róla a kapcsot és egy hirtelen mozdulattal átfordítjuk egy nagyobb tányérra vagy tortatartóra.
Óvatosan lehúzzuk a tetejéről (ami az alja volt a sütésnél) a sütőpapírt és meglocsoljuk a karamell szósszal (én még ezt is megszórtam fahéjjal, mert abból sosem elég nekem).A szószt érdemes előző nap elkészíteni, hogy megfelelően ki tudjon hűlni.
A cukrot a vízzel közepes lángon feltesszük főni, majd mikor a cukor elolvadt, nagyobb lángon főzzük, egészen addig, míg aranybarna nem lesz.
Ekkor levesszük a tűzről, óvatosan hozzáadjuk a tejszínt, a vajat és a a sót.
Visszatesszük a tűzhelyre és alacsony hőfokon, folyamatosan keverjük még kb 5 percig.
Üvegekbe tölthetjük, majd megvárjuk míg kihűl. Amennyiben nem használjuk fel az összes karamellszószt, akkor hűtőben tároljuk a felhasználásig.
Ha nagyon szilárd lesz a szószunk másnapra, még egy kis melegítéssel folyósabbá tehetjük.bernuskaa - ápr282016

Anyák napi sablon
Nincs hozzászólásRészletekVirágot nem csak kapni, de adni is jó.
Máig párhuzamban élek az orgona illat és Anyák napja/ballagás kapcsán, de szerencsére már nagyon sok virágbolt és virág közül választhatunk.
Vannak akik a hagyományos csokrokra esküsznek, de manapság előtérbe kerültek a lazább, rusztikusabb fajták is, amik szerintem sokkal természetesebbek.
Szóval ebből az alkalomból a napokban készítettem egy sablont, amivel egy kicsit feldobhatjuk a csokrunkat/csomagolásunkat, de igazság szerint bármilyen ajándékot.
Vastagabb papírra nyomtatva ajándékkísérőként is funkcionálhat, vagy matricás lapon, akár a csomagolást is ragaszthatjuk vele.Minden Anyukát és Nagymamát Isten éltessen sokáig!
(A sablon letölthető a képek után)

Letöltés:
bernuskaa