Levendula szörp

Levendula szörp
2016-07-01 bernuskaa
In Blog

Minden júniusban megfogadom, hogy eljutok a Levendula Fesztiválra, de eddig még sosem sikerült,
mert mindig közbejött valami.
Most is hasonlóan alakult ez a hónap, de szerencsére kaptam egy nagy csokor levendulát
és rögtön tudtam is mit fogok belőle készíteni.
Szörpöt tavaly már csináltam és egész nyáron jó szolgálatot tett nekünk, az egyik kedvencünk lett.
A színét tekintve senki se számítson igazi levendula-lila színre, sajnos ezt
maximum kis ételfestékkel rásegítve tudjuk csak megkapni.
A kifőzött szirup inkább rózsaszínes, de az íze nagyon jó levendulás!

Untitled-14-01

Hozzávalók:

1 liter víz
1 kg kristálycukor
30 g levendula
1 citrom leve
1 tk citromsav

Elkészítés:

A levendula virágos részét levágjuk (kb a felső 1/3), így mérjük ki a 30 grammot a sziruphoz.
A vizet a cukorral együtt feltesszük forrni, majd mikor elérte a forráspontot, beleszórjuk a levendulát.
Főzzük még pár percig, végül beleöntjük a citromlevet és a citromsavat is hozzáadjuk.
Miután lekapcsoltuk a tűzről, fedő alatt egy estén át áztatjuk a szirupban a levendulát.
Másnap leszűrjük egy sűrűn szőtt textilen keresztül (pl.: tiszta konyharuha), és még egyszer felforraljuk.

Kihűtjük és üvegbe töltjük. Hűtőben hónapokig eláll!

Hozzászólás (0)

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*