Furcsa egy évünk van az biztos és hát őszintén szólva ez nem segít a karácsonyi hangulat fokozásán.
Évek óta úgy vagyok vele, hogy várom-várom azt az igazi karácsonyi érzést, de nagyon nehezen kap el.
Novemberben én még szeretem kiélvezni az őszt, így tényleg minimálisan foglalkozom az ünnepekkel,
amit viszont már ilyenkor eltervezek az az adventi kalendárium.
Hogy nézzen ki, mit pakoljak bele…és nem, nem vagyok időmilliomos, de imádok ezeken agyalni.
Mondjuk nem gondoltam túl idén, mármint alapból úgy vagyok vele, hogy a gyerekeknek nem kell telerakni minden földi jóval a kis zacskókat, éppen elég egy kis apróság.
Idén minden nap egy új karácsonyi mese lesz bennük, mellé pedig valami icipici valami.
Mondjuk a kisebbnek nem, mert még nem igazán fog fel belőle semmit, ő majd kiflicsücsköt kap.
Három formációval is készült idén egy nyomtatható sablon, a nagyobb méret csak feketében érhető el, de van két kisebb is:
fekete és fehér verzióban. Nem kell hozzá más, mint kinyomtatni az adott sablont,
ollóval kinyisszantani és valamilyen zacskóhoz csipeszezni/kapcsozni.
Papírzacskóim már régebbről voltak, így azokat használatam fel, de bármilyen más kis zsákkal jól működik.
Ha letöltitek és elkészítitek, akkor pedig mutassatok majd róla képet, kíváncsi vagyok ki hogyan használta fel őket!
(Letöltés a bejegyzés alján)
Design és kivitelezés: © Bernuskaa.
Minden jog fenntartva, kereskedelmi forgalomba nem hozható,
letöltése csak a linken keresztül használható.
Letöltés
Adventi kalendárium (nagy)
Adventi kalendárium (kicsi fehér)
Adventi kalendárium (kicsi fekete)